2017. augusztus 23., szerda

A harmadik hónap is eltelt



Az egy hónapos kontrollt követően otthon folytatódott a regenerálódás. Mind a donorterület, mind a műtéti terület szinte teljesen megnyugodott. A pörkök leváltak, a bőr szárazsága, pirossága megszűnt. 

A doktornő által említett pattanások szerencsére csak elvétve jelentek meg a bőrömön. Az alvás már nem okozott akkora problémát. Óvatosan már az eredeti párnával tudtam pihenni.

A hajbeültetést követő harmadik hónapban a beültetett hajszálak lassan elkezdtek kihullani. Ez a folyamat a doktornő szerint a negyedik hónapra befejeződik. Ekkortól kezdve várható majd az új hajszálak növekedése. A három hónapos kontrollon mindent rendben találtak, a gyógyulási folyamat az előzetesen elmondottak szerint zajlott. Nagyon várom a következő ellenőrzést, akkor már új hajszálak megjelenése is várható.